- Üdvözöljük köreinkben korunk egyik legnagyobb ezoterikus szakértőjét, aki már ismert a médiában, gondolom nem kell Önöknek bemutatnom.
- Áldás!
- Meghívtunk műsorunkba még valakit, akivel egy újdonságról fogunk beszélgetni, mert amit állit, azt egy szakértőnek is hallania kell.
- Üdv!
- Mesélne nekünk erről a megtapasztalásról, ami Önnel történt?
- Egyik reggel arra ébredek, hogy valaki megszólal a fejemben, egy kedves nyugodt és vidám Hang. Ez a Hang közölte velem, hogy ő a Fátyoldesktop Varázsló és segíteni fog megtanulni használni azt.
- Mit?
- A Hang, aki így már láthatóvá is vált - kérte, ne említsem meg a nevét és ne beszéljek a külsejéről -, miután megjelent egy nagyon halvány képernyő és rajta pár ikon. Meg ő.
- Mi történt ezután?
- Megtudtam, hogy ez az ÉlményPark holo-desktop-ja és akinek feltelepül, annak nagyon megkönnyül az élete.
- Hogyan települ?
- Álomban kapja meg mindenki a telepítőcsomagot, aminek a kibontása már az ő saját fejlettségétől és tempójától függ. Az egész olyan, mintha egy fátyolfilm kerülne a szemem elé, azt mondta erre a Hang, hogy ezt a Harmadik Szemem vetíti.
- Foglalkozott Ön ez előtt ezotériával?
- Még soha. De már nagyon sokat tudok róla.
- Hogyan és hol szerezte meg a tudását?
- Nem tudom, egyszer csak tudtam. Mintha kinyílt volna az agyam rá.
- Most megkérdezném a szakértőnket, milyen vélemény fogalmazódott meg benne, mert amit most hallottunk, az finoman szólva is szokatlan a mágia világában.
- Felháborító ezt még hallgatni is! Ha nem kapnék ekkora gázsit, már rég itt hagytam volna ezt a dilettáns társaságot és nem égetném magam azzal, hogy ebben a társaságban kerülök képernyőre.
- Azért szeretnénk szakmai érveket is hallani, mert az természetesen érthető, hogy senki sem örül annak, hogy a tudása a szeme előtt avul el pár perc alatt.
- Nem tud ez a hölgy itt semmit sem bizonyítani! Amiről beszél, az lehet egy kitaláció, egy sérült elme önigazolása. Nem is értem, miért kellene erre nekem bármilyen szakmai véleményt is mondanom.
- Pillanat! Van itt nekem egy appom, pont az ilyen kellemetlen figurák távoltartására. El is indítom.
- Hogyan?
- Felhívtam az ikonját. Sokkal, de sokkal rugalmasabb, mint egy kinti, hisz itt a fantáziád határoz meg mindent. Ha akarod, egy komplex vezérlőközpontot is építhetsz magadnak.
- De hol jelenik meg a hatása?
- A Külvilágban.
- Na gázsi ide vagy oda Éééééén nem hallgatom tovább ezt a ribancot. Köszönöm a meghívást, de Éééén innen megyek!
- Adás közben ritkán hagyják ott emberek a műsort.
- Akkor a kamerák egy ilyen ritka pillanatot örökítettek meg! Na pápá...


"Welcome to our circles, one of the greatest esoteric experts of our time, already known in the media, I don't think I need to introduce him to you."
"Blessings!"
"We've invited someone else to talk to us about a novelty because what she says needs to be heard by an expert."
"Hi!"
"Can you tell us about this experience that happened to you?"
"One morning I wake up to someone speaking in my head, a lovely calm and cheerful voice. This Voice told me that he is the Veilesktop Wizard and will help me learn how to use it."
"What?"
"The Voice, which has now become visible, "he asked me not to mention his name, nor to speak of his appearance", after a very faint screen and a couple of icons appeared. And he."
"What happened next?"
"I found out that this is the holo-desktop of the ÉlményPark and it gets a lot easier for the person who settles down."
"How do you settle?"
"In a dream, everyone will receive the installation package, the deployment of which will depend on their own development and pace. The whole thing is like a veil film in front of my eyes, the Voice said that it was projected by my Third Eye."
"Have you dealt with esoterics before?"
"Never before. But I already know a lot about it."
"How and where did you get your knowledge?"
"I don't know, I once did. As if my mind had opened."
"Now I would ask our expert what opinion he had, because what we have just heard is, to put it mildly, unusual in the world of magic."
"It's outrageous to even listen to this! If I hadn't got that much fee, I'd have left this dilettante company a long time ago and wouldn't have burned myself out of being in this company."
"We also want to hear professional arguments because it is understandable that no one is happy that their knowledge is outdated in the first few minutes."
"This lady can't prove anything here! What she is talking about can be a fiction, a self-justification of a wounded mind. I don't understand why I should have any professional opinion on this."
"Moments! I have an app here to keep such unpleasant figures away. I'll start it."
"How?"
"I called it's icon. Much, but much more flexible than an outside, because it is your imagination that determines everything. If you want, you can build a complex control center for yourself."
"But where does the effect come from?"
"In the outside world."
"Well fee or not... Yeah yeah yeah... I don't listen to this slut anymore. Thank you for the invitation, but Yeah, here I go!"
"People rarely leave the show during the broadcast."
"Then the cameras captured such a rare moment! Byebye ..."